Zöld Minimum

a Zöld Fiatalok Vitairata

Az elmúlt hónapokban - alkalmasint aktuál-politikai történéseknek köszönhetően - végre Magyarországon is beszélni, cikkezni kezdtek a zöld politikáról. Ez a figyelem akár örvendetes is lehetne - különös tekintettel a hazai zöld politikai kezdeményezések feltűnő sikertelenségére, ha nem kísérné két mellékjelenség.

Az egyik: több olyan írás látott napvilágot, melyeknek szerzői láthatóan felületes információkkal rendelkeznek a zöld alternatívákról. A háttérmotívum itt nem is annyira zöld értékek meg- és elismertetése volt, hanem ezek betagolása már létező és jelenleg is aktívan versengő politikai ideológiák tematikájába. A másik, talán még kártékonyabb megközelítés azon szerzők esetében tapasztalható, akik bár szakmailag kompetensek a zöld témákban - könnyen lehet, hogy megint csak valamely félresikerült ideológiai hűség nevében - a zöld eszmeiségből csak bizonyos, a saját meggyőződésükkel összeférő elemeket emelnek ki, azt a látszatot keltve, mintha az lefedné a zöld mondanivaló teljes spektrumát, pontosabban, mintha az lenne a maga a zöld értékrendszer.

Az alábbi írás vitairat. Nem állítom, hogy az itt megfogalmazottak feltétlenül lefedik a magyarországi zöld szervezetek és mozgalmak véleményeinek teljességét. Azt sem gondolom, hogy ez a szöveg, akár tartalmi, akár formai szempontból végleges vagy lezárt volna. Célom kettős. Elsőként, szeretném tisztázó szándékkal felvázolni azon sokszínű gondolatok egységét, melyek a zöld eszmeiség alapját képezik. Másodszor, szeretnék másokat is arra késztetni, hogy hozzájáruljanak e tartalmas sokszínűség bővítéséhez. Teszem mindezt azért, mert - bár Magyarországon a zöld szó (gyakran még a magukat ehhez a szellemiséghez sorolók körében is) a szűk értelemben vett természetvédelmet jelenti - meggyőződésem, hogy ez a jelentés csak egy részét fedi le annak, ami zöld.

Miért vagyunk buták, ha okosak is lehetnénk?
A zöld gondolkodás egyik központi eleme az ökológiai bölcsesség. Ez annak tudatosítása, hogy az ember egy nagyobb szerves egész, a természeti világ része, a sok és sokszínű alkotóelem egyike. Nem leigázója és ura a Földnek, hanem egyik "lakója", s ennél fogva köteles tiszteletben tartani a többi életforma, illetve természeti elem sajátos értékeit. Mindez nem valami széplelkű jócselekedet, hanem az emberi lények fennmaradásának elemi előfeltétele. A bioszféra működése ugyanis összetett egyensúlyi állapotra épül, mely rengeteg eltérő funkciójú elem együttműködésére támaszkodik.

A biodiverzitásnak (az élővilág sokszínűségének) megőrzése nélkülözhetetlen a természet kiegyensúlyozott működéséhez. Ha ezt az ember egy bizonyos mértéken túl, visszafordíthatatlan módon megrongálja, ökoszisztémáink integritása felbomlik, az egyensúly felborul, s ez az emberi lét alapjait veszélyezteti. Az ember, képzelő- és akaratereje folytán képessé vált arra, hogy hatalmas civilizációkat, anyagi és szellemi "csodákat" hozzon létre, ám sohasem szabad elfelejtenie, hogy mindezen tevékenységében "otthonának", a Földnek ökológiai erőforrásaira van utalva. Ezek az erőforrások azonban végesek. Az ember vagy megtanul e korlátozott források határain belül élni, ezekkel bölcsen gazdálkodni, vagy elpusztul. Mindez már nem spekulatív filozófia, hanem a jelen valóság legégetőbb problémája. Az ember ugyanis már elérte a határt. A globális felmelegedés, az éghajlatváltozás okozta elsivatagosodás, a tengerszint emelkedés ezt jelzik. Mindnél egyértelmű az ok: az ember szűklátókörűsége és butasága.

Ám természeti erőforrások "mennyiségi" korlátozottsága mellett a bölcs embernek egy időbeni meghatározottságot is tudatosítania kell. Az emberi faj fejlődése az egyes individuum képzelőerejét meghaladó időtartamban ment végbe. Mégis a ma embere cselekedeteinek döntő hányadában a rövidtávú gondolkodás vezérlete alatt áll. Új egyensúlyra van szükség a rövid, közép és hosszú távú gondolkodás, cselekvés és tervezés között. Minden cselekedetünknél figyelembe kell vennünk gyermekeink, és az ő gyermekeik, vagyis a jövő nemzedékek érdekeit. A leszármazottaink iránt érzett felelőség mindig szerves része volt az emberi kultúrának, ám az ökológiai válság következményeként az emberi cselekedetek súlya ma merőben új dimenzióba került. A technikai fejlődés és a globalizációs folyamatok miatt most először állt elő az a helyzet, melyben a jelen generáció távlatos és felelősségteli hozzáállásának elmaradása megfoszthatja a jövő generációkat az egészséges természeti környezet és a méltóságteljes élet biztosítékaitól.

A sokféleségek sokfelésége
Ám a biológiai sokféleségben való "akváriumnézegető" gyönyörködés kevés. Fel kell ismerni: ahogyan nincs egészséges természeti környezet biodiverzitás nélkül, úgy nincs egészséges emberi környezet társadalmi és kulturális diverzitás nélkül. A hagyományos emberi kultúrák, illetve a megszámlálhatatlanul sokféle flóra és fauna élőhelyeinek el-, illetve kipusztulását elsősorban a felelőtlen ipari és mezőgazdasági terjeszkedés, a rövidlátó növekedési mámor okozza. Az ilyen környezetkárosító terpeszkedést megfelelő gazdasági szabályozással korlátozni kell. Ám ettől elválaszthatatlan, hogy a minden egyes lény számára kijáró tisztelet alapján, meg kell becsülni a kulturális, nyelvi, etnikai, származásbeli, szexuális, vallási és spirituális sokféleséget. A zöld éppen ezért egyaránt fontosnak érzi, a regionális, nemzeti, és helyi kulturális és természeti értékek, sajátosságok ápolását, a mindenkori homogenizátorok elleni küzdelmet. Ugyanakkor támogatja az el- és bezárkózási törekvéseket meghaladó, kulturális párbeszédet, a - választóvonalakon átnyúló - megismerést és megértést szolgáló - aktív kapcsolatteremtést.

Ennek szellemében, fenntartások nélkül biztosítani kell a - másokat tiszteletben tartó - kisebbségek számára a diszkriminációmentes, méltóságteljes élet feltételeit, valamint jogaikat saját életmódjuk, kultúrájuk gyakorlásához és kiteljesítéséhez. Fenntartások nélkül minden lehetséges eszközzel biztosítani kell azokat a jogi kereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy kisebbségi csoportjuk képviselőiként részt vegyenek a demokratikus döntéshozatal minden szektorában. A belső sajátosságok tiszteletben tartása mellett megkülönböztetett figyelmet igényel a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítása a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális élet minden területén, és az ifjúság bevonása saját életük formálásába belső igény-és élményviláguk alapján.

Új egyensúly felé
Az ökológiai gondolkodás és a zöld politizálás másik központi fogalma a fenntarthatóság. Ez is arra felismerésre támaszkodik, hogy az emberi társadalom anyagi terjeszkedési lehetősége a bioszférán belül véges és korlátozott. A fejlődést a vég nélküli növekedéssel azonosító gazdasági modellek mára elavulttá váltak, az e modellhez való görcsös ragaszkodás globális csődje nehezen vitatható tény. Egyértelmű, hogy a fenntarthatóság érdekében - vagyis ahhoz, hogy jelen és jövő generáció igényei a föld véges készletéből kielégíthetőek legyenek -, meg kell állítani a globális fogyasztás, a népesedés és anyagi javak elosztásában tapasztalt egyenlőtlenségek növekedését.

A neoliberális piacgazdaság logikája nem lehet bírálhatatlan "szent tehén". Tudatosítani kell, hogy a gazdasági fejlődés nem mindenek felett álló cél, hanem eszköz: a társadalmi célok elérésének eszköze. A fentieknek megfelelően sem az alapvető életfeltételekhez szükséges közjavak, sem a kultúra és az oktatás, sem a közegészség és a szabad köztájékoztatás, nem tekinthető pusztán pénzben kifejezhető árucikknek. Ennek tudatosítása mellett, elkerülhetetlenül szükség van a gazdaság bizonyos 'klasszikus' fogalmainak újradefiniálására. Rugalmasabbá kell tenni a tőke fogalmát, tisztázva az ún. természeti tőke szerepét és ennek tulajdonosi körét. Biztosítani kell, hogy a javak és szolgáltatások piaci árai magukba foglalják az előállításukkal és fogyasztásukkal járó környezeti költségeket. A nem megújuló források felelőtlen felemésztésével szemben, előtérbe kell helyezni megújuló források és technológiák innovatív használatát. Támogatni kell a helyi önfenntartó gazdálkodást. Mindennek egy olyan új világgazdasági modell mentén kell kialakulni, amelyben a gazdásági siker fokmérője immáron nem pusztán a fogyasztási kapacitás, hanem méltóságteljes, minőségi emberi élet nemzedékeken átívelő fenntarthatósága.

A társadalmi igazságosság alapja a társadalmi és természeti erőforrások méltányos elosztása lokálisan és globálisan - annak érdekében, hogy az alapvető emberi szükségleteket kielégítsük, és a bolygó összes "polgára" számára biztosítsuk a személyes és társadalmi fejlődés lehetőségét. Az igazságosság kérdésköre nem választható el az ökologikus gondolkodásmódtól. Nincs egészséges környezet társadalmi igazságosság nélkül, és fordítva, nincs társadalmi igazságosság egészséges környezet nélkül.

Mindez azt igényli, hogy a természet megóvása és a szegénység felszámolása etikai és társadalmi szempontból gazdasági imperativusszá váljon. Fel kell ismerni a morális és a reális szintek elválaszthatatlanságát. Morális szempontból vállalni kell, hogy a világban tapasztalható elképesztő gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek enyhítéséért mindenki (!) tevőleges felelősséggel tartozik. Ugyanakkor e kérdés kezelése nem működhet egyfajta leereszkedő karitatív maradékelv alapján. A "jobblét"-ben élők reális, mondhatni vitális érdeke, hogy a világban csökkenjenek az említett egyenlőtlenségek. Naiv, rövidlátó és / vagy cinikus szemlélet az, amely a fundamentalista szabadpiaci elv alapján nem teszi prioritássá ezen helyzet felszámolását. Hosszabb távon ennek elmaradása nem csak a létező egyenlőtlenségeket fokozza olyan mértékűvé, amely elkerülhetetlenül súlyos és világméretű társadalmi konfliktusokhoz fog vezetni, hanem az erőforrások végessége miatt az elosztási folyamatok újragondolása nélkül a ma jólétben lévők unokái sem lesznek képesek életszínvonaluk szinten tartására. Az ökológiai bölcsesség és a társadalmi igazságosság kérdéseinek összefonódása egyértelművé teszi: az egymásrautaltság elvét alapul véve kell új, igazságosabb egyensúlyt teremteni magán- és közérdek között.

Ez az új egyensúly csak is egy új "kiegyezésre" épülhet, s ez csak a társadalom demokratikus önalakítása által válik lehetségessé. A formális jogi keretek mellett a demokráciának egy mindenki számára közvetlen, és eleven élménnyé kell válnia, ahol az individuális ember megéli, hogy részt vesz szűkebb és tágabb közösségének, környezetének alakításában. Ezért döntő fontosságú, hogy az oktatásnak ne csak formális, hanem szerves, tartalmas és megkerülhetetlen része legyen az állampolgárrá nevelés. Ennek viszont csak akkor van értelme és tere, ha megvalósul a döntéshozatal radikális decentralizációja, a helyi autonómiák kiszélesítése úgy, hogy a döntéseket közvetlenül, és a megfelelő - regionális és lokális - szinten hozzák, azok, akiknek az életére e döntések kihatnak. Ehhez a zöldek nélkülözhetetlennek tartják az alulról kifejlődő intézmények kiépítését, amelyek ösztönzik az állampolgári aktivitást, az önkéntes kezdeményezések és a közösségi felelősség kibontakozását.

Természetesen a tényleges állampolgári részvételhez mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a felelős döntések meghozatalához szükséges minden releváns információt és eszközt. Ehhez valóban nélkülözhetetlen a pártoktól független - a civil/szakmai szféra ellenőrzése alatt álló - közmédiumok kialakítása, az információhoz jutás forrásainak (újság, televízió, Internet, stb.) pluralizálása, és kiemelése a kizárólag profitorientált logikára épülő szférából. A mindenkori alternatív és alulról jövő gondolatok és kezdeményezések elérhetőségének érdekében csökkenteni kell a közvélemény-formáló mechanizmusok tömbösödését. Elengedhetetlen, hogy a döntéshozatali testületeken belül minden megválasztott képviselő munkáját az átláthatóság és számonkérhetőség elve határozza meg. Ehhez ki kell építeni a megfelelő jogi kereteket és intézményeket, melyekben a civil társadalom hatékonyan gyakorolhatja ellenőrző szerepét a korrupció és a manipuláció kevésbé feltűnő, de annál inkább létező formáival szemben. Ezek az információ-kisajátítás, a tájékoztatás monopolizálása, a kirekesztés rejtett, ám szisztematikus mechanizmusai, a gazdasági érdekszféra átláthatatlan lobbizása és a média-és reklámmanipuláció. A zöldek szempontjából kulcsfontosságú, hogy mindezen uniformizáló és homogenizáló tendenciákkal szemben támaszkodni kell a belső természetüknél fogva sokszínű, adaptív és kreatív helyi hagyományok kibontakoztatására.
Az aktív és kreatív társadalmi részvétel legfőbb biztosítéka a nyugalom és a biztonság. A békét és biztonságot fenyegető erőszakos konfliktusok jellege azonban megváltozott. Ennek megfelelően a biztonság fogalmának átértelmezésére, s új, átfogó vízóra van szükség.

Évszázadok tapasztalata mutatja, hogy a helyi és a globális biztonság ténylegesen akkor válhat tartóssá, ha előtérbe helyezzük a konfliktusok társadalmi, gazdasági, kulturális, lélektani és ökológiai okainak feltárását és kezelését, s nem arra a morálisan kétes, és praktikusan is idejétmúlt elképzelésre támaszkodunk, amely elsősorban a konfliktusban lévők közötti hatalmi (katonai) illetve erőegyensúlyra összpontosít. Globális szinten olyan biztonsági rendszerre van szükség, amely képes a megelőzésre, a konfliktuskezelésre és a békefenntartásra. Ehhez részint tényleges súllyal rendelkező globális (demokratikus, ám hatékony) intézményekre van szükség; részint pedig olyan nemzetközi egyezmények megkötésére és/vagy betartatására, amelyek - a teljes körű leszerelést szem előtt tartva - megvalósítják a nukleáris, a biológiai és vegyi fegyverek, valamint egyéb kiemelten pusztító fegyverek (például taposóaknák) teljes körű betiltását. Emellett szigorú és átlátható nemzetközi törvényekre van szükség, amelyek szabályozzák és korlátozzák a fegyverszállítást, különösen olyan területek esetében, ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. A helyi szinten szintén az okok feltárását és a megelőzést kell előtérbe helyezni az erőszakos szankcionálással, illetve az erőre épülő elrettentéssel szemben. Támaszkodni kell a helyi közösségek hagyományos és szerves konfliktuskezelési és rendezési technikáira, és közösségi szinten és a családokon belül egyaránt imperatívusszá kell tenni az erő és erőszak alkalmazásának elfogadhatatlanságát.

Mitől izgalmas a zöld a mai Magyarországon?
A zöld elvek és konkrét megoldási alternatívák egy kifejezetten integratív és innovatív eszmerendből táplálkoznak. Ez a mai magyar politikában kiemelten fontos. Az integráció és innováció ötvözése ugyanis az egyetlen reális esély az idejétmúlt és kiüresedett politikai ellentéteken való túllépésre. A klasszikus modernitás periódusában kialakult nagy hármas (a konzervativizmus, a liberalizmus, és a szociáldemokrácia) szemmel láthatóan nem képes adekvát módon reagálni a keletkezésükkor még nem jelenlévő, ám igen összetett problémahalmazra: a globális környezeti válságra, a globális kommunikációs paradigmaváltásra, vagy akár csak magára a globalitás dimenziójára. Alternatívák híján természetesen meglehet próbálni - és meg is próbálják - a végtelenségig, és az értelmetlenségig feszegetni a fennálló jobb, bal, liberális kereteket, ám hosszú távon ez óhatatlanul terméketlen. Fennmaradása érdekében ma már mindhárom politikai ideológia monopolizálni kíván bizonyos értékek képviseletét.

A konzervatívok a tradicionalizmus és a hagyománytisztelet; a szocdemek a szolidaritás a és humánum; a liberálisok a szólásszabadság és a polgári jogok egyetlen legitim szószólóinak próbálják feltüntetni magukat. E monopolizáció következtében továbbra is fenntartják azt az évtizedek óta módfelett kártékony látszatot, miszerint ezek az értékek leginkább egymással szemben válnak megragadhatóvá.
Ennek eredményeként ma Magyarországon számos hamis dichotómia közepette élünk. Többek között ezek hamisságát leplezi le a zöld világnézet. Hiszen látható válik, hogy a zöld eszmerendszeren belül nincs feltétlen ellentét tradíció és modernizáció között. Harmadikként ugyanis ott van a múltat tisztelő, és ebből merítő alternatív innováció. Láthatóvá válik, hogy nincs feltételen összeütközés a lokális hagyományőrzés és a multikulturalitás között. A kettő között ugyanis ott van a természetes kíváncsiság, amely nem a fogyasztási divatminták kritikátlan átvételére, hanem a kölcsönös megértési, megismerési vágyra épít, vagyis nem a szűkíteni, hanem bővíteni kívánja gondolkodásunkat. Láthatóvá válik, hogy az utópizmus és pragmatizmus szembeállítása manipulatív. Hiszen a kettő között ott az ökológiai vízió, amely megmutatja, hogy reális megközelítés a hosszú távon, generációkon átívelő módon való gondolkodás és tervezés. Látható válik, hogy a multi- vagy akár csak simán "nacionális" mega-projektek és a provinciális topogás szembeállítása szintén hamis. A kettő között ott van a helyi cselekvés lehetősége, mely egy-egy jól körülhatárolható probléma esetében képes hatalmas gazdasági, intellektuális és emberi erőforrások megmozgatására. Végül láthatóvá válik, hogy az Európa vagy elzárkózás kérdésfelvetés is megtévesztő, hiszen igenis van harmadik út az újítások irányába.

Egy olyan ország, amely nem rég növelte Nobel-díjasainak számát, és arról híres, hogy végtelenül innovatív gondolkodói vannak, miért ne lehetne kreatívan újító, miért ne lehetne akár útmutató is? Ám ennek előfeltétele, hogy felismerjük: a zöld eszmeiség középpontjában az értékek integratív szintézise áll. A sokszínűség itt vázolt együtteséhez még bizonyára sok más elem is társítható. Biztosan lehet még hozzátenni, de elvenni belőle - különösen aktuálpolitikai meggyőződésből - csak úgy lehet, hogy éppen a lényeget jelentő újszerűségét és egyensúlyát veszélyeztetjük. Ezért van arra szükség, hogy minél többet és minél többen beszéljenek a zöld eszmeiségről, hogy közösen tisztázzuk azokat az alapokat, amelyek nélkül a dolog - ahogyan mondani szokás - nem az, ami. Ezért van szükség a zöld minimumra.

Csillag Gábor