Federation of Young
European Greens (FYEG)
A
FYEG,
vagyis az Európai Ifjú Zöldek Föderációja
1988-ban alakult meg Brüsszelben, s mára
egy közel 30 európai ifjúsági zöldszervezetet
tömörítő ernyőszervezetté nőtte ki magát.
A FYEG tagszervezetei elsősorban olyan zöld
ifjúsági csoportok, melyek a környezet védelme
mellett társadalmi és konkrét politikai
célokat is megfogalmaznak. Egyaránt tagjai
70,000 fős taglétszámmal bíró zöld-politikához
közvetlenül kötődő országos ifjúsági szervezeteket,
s kisebb civil, aktivista csoportok.
A Föderáció szorosan együttműködik az EFGP-vel
(European Federation of Green Parties),
melyben hivatalos megfigyelői státusa van.
Az FYEG gyakorlatilag egy nagy kommunikációs
hálózatként működik, amely nemzetközi tanulóműhelyeket,
csereprogramokat, és táborokat szervez.
A ZöFi 2001 óta vesz részt az FYEG munkájában.
Először csak megfigyelők voltunk, majd egyre
növekedett aktív jelenlétünk a legkülönfélébb
szemináriumokon, táborokban és akciósorozatában.
2003-ban már társzervezői voltunk júliusában
megtartott EU-bővítés szemináriumnak, 2004
júniusában pedig - immáron a ZöFi kezdeményezésére
- Budapest ad otthont a Fenntartható Szolidaritás
(Sustainable Solidarity) nevű nemzetközi
tanuló-műhelynek.
www.fyeg.org