A
Józsefvárosi Önkormányzat, a Rév8 Zrt.-vel, a Fővárosi Önkormányzattal és még
számos állami, nonprofit és civil szervezettel összefogva a Szociális
Városrehabilitáció Program keretében integrált módon szeretne javítani a
terület fizikai, gazdasági és szociális helyzetén. A Zöld Fiatalok Egyesület a
Magdolna Negyed Program-hoz kapcsolódóan 5 évi időtartamra egy irodahelyiséget
(önkormányzati bérlemény) nyert el pályázati úton a Karácsony Sándor 22-ben.
Működésünket szeretnénk úgy alakítani, hogy ismereteink, tapasztalataink,
eszközeink a lakosság számára is elérhetőek legyenek, és lehetőséget
biztosítsanak helyzetük alakítására. A rehabilitációs programok sikere is
sokban múlik a civilek munkáján, akik hozzájárulhatnak a lakosság és a
változásokat kezdeményező szervezetek kommunikációjához. Ezt tapasztaltuk
2007-ben a Zöld Udvar projekt kapcsán is, ahol az önkormányzati felújítási
programokkal párhuzamosan néhány bérház udvarát alakítottuk át, kerteket
alakítottunk ki bennük az ott lakók bevonásával, a Gang Csoport vezetésével. A
lakosság viszonylag szkeptikus és távolságtartó volt az önkormányzattal, annak
képviselőivel szemben, de támogatóak voltak a civil aktivisták felé. A cselekvő
civilek képesek a megszokott stratégiákkal szemben – amelyekben az egyének,
mint „kliensek” minden aktivitást és segítséget az állami szervektől várnak –
új modellt mutatni, ami az egyének cselekvésére, aktivitására épül.